A 2018-as viszonylat története


 

A Budapest - Galgamácsa illetve vele párhuzamosan a Budapest - Erdőkertes autóbuszviszonylat 1991-ben jött létre. Ez lett a 2018-as viszonylat. Kezdetben még csak ezek a 256-osok mentek ezen a vonalon... Ezekről a buszokról azt kell tudni, hogy a legtöbbje kb. 1986-os gyártmányú és sűrűn le is robbantak. Legtöbb esetben nem volt hátul ajtajuk, ezért csúcsidőben mikor tömve volt, bosszúságot okozott a folyamatos fel-és leszállás; babakocsival, kerekesszékkel szinte lehetetlen volt ezekre felszállni. Mára ezek ismeretlen kellemetlenségek.


Az ik.260-as tartalékosként szolgált
mikor műszaki hibás lett valamely járat...

                 

 


2000-ben jöttek az  IK.415-ösök, mely hatalmas nagy pozitív előremozdulás volt.                                            

        



2006 novemberében jöttek a képen látható Rába-Ikarusok állandóra, majd 2007 februárjában Érdről helyeztek át  ide 4-et. Ezeket mára már áthelyezték, egyeseket már le is selejteztek... 

          



2005-ben érkeztek meg a várvavárt Mercédes csuklós autóbuszok, melyekkel az utasok nem igazán voltak megelégedve: Az ajtók nem nyíltak - záródtak rendesen, folyamatosan lerobbantak, nagyon rázkódott az utakon. Mellesleg a londoni TFL ugyanezt a típust használja városi közlekedésre nem kis példányszámban...Ezt követően 2010-től Man típusu járművek vették át a szerepet. A csuklós autóbuszok csak Erdőkertesig közlekedtek. Ennek oka az volt, hogy Vácegres és Galgamácsa között nem tudtak télen a hátsótengely meghajtású járművek (Mercédesz, Man) felmenni a hegyi kanyargós utakon... Ez az állapot 2017-ig tartott, míg a modern csuklós Volvó hibrid autóbuszait forgalomba nem állították. 


Ik.280-as akkor volt üzemben, ha valamelyik Mercedessel gond volt, de ilyet már nem nagyon látni 2007 óta.

 


2008 júliusától a Volánbusz Zrt. alvállalkozónak adta ki a 2018-as viszonylat üzemeltetését. Ezt jelenleg is a  T&J Buszprojekt Kft végzi.


2009-ben megjelentek a King Long kínai buszok. Az ülések műanyagból vannak kiöntve pici kínai ember mérethez igazodva. A keréktartó csavarok fele csak dísz. Nem egyszer tört már ki a kereke ennek a járműkategóriába nem éppen besorolható izének. Az utasoknak kényelmetlen.
Sokszor a fűtéssel és a klímával is gondok vannak.

  

 

 

 

 



© 2006-2017 Zsolt-show  - Minden jog fenntartva

© 2018.zsolthow.hu